Történelmi regények

  • Weina Dai Randel: A fényes hold császárnője

     "VU CSÁSZÁRNŐ, A KÍNAI TÖRTÉNELEM EGYETLEN NŐI URALKODÓJÁNAK TÖRTÉNETEEljött az ideje, hogy a kezébe vegye a sorsátA császár halálával minden megváltozik a palotában. ...

     

    “VU CSÁSZÁRNŐ,
    A KÍNAI TÖRTÉNELEM EGYETLEN NŐI URALKODÓJÁNAK TÖRTÉNETE

    Eljött az ideje, hogy a kezébe vegye a sorsát

    A császár halálával minden megváltozik a palotában. Mej, a korábbi ágyas felszabadul, a szereleme,
    Fácán pedig megörökli a trónt, ami új korszak kezdetét jelenti Kínában. Ám amikor Mej azt gondolja,
    hogy közelebb került az álmához, Fácán felesége, a befolyásos, de kiszámíthatatlan Vang úrnő ellene fordul,
    és felfoghatatlan tettek szánja el magát, hogy megállítsa őt.
    A két nő harca a hatalomért nemcsak Mej, de egész Kína sorsát meghatározza.

    Weina Dai Randel nagy sikerű folytatásos regényében Mej tovább halad a trón felé vezető úton,
    miközben az immár otthonává vált palotában ellenségek veszik körül.
    Ám csak úgy tudja beteljesíteni a sorsát, és válhat Kína legbefolyásosabb asszonyává,
    ha legyőzi a rosszakaróit.

    “Kötelező olvasmány az ősi Kínában játszódó történelmi regények rajongóinak.””
    – Library Journal, kiemelt olvasmány

    “Magával ragadó, letehetetlen olvasmány.”” – Booklist, kiemelt olvasmány

    “Az idei év egyik legszebben megír történelmi regénye.”” – BookReporter

    A SZERZŐTŐL A KIADÓ GONDOZÁSÁBAN MÁR MEGJELENT: HOLD A PALOTÁBAN”

    3.980 Ft 3.184 Ft -20 %
  • Christian Jacq: Az élet fája – Ozirisz titkai 1.

    Ozirisz szent fája, az abüdoszi templomban féltve őrzött és gondozott akácia sorvadozni kezd. III. Szeszósztrisz fáraó hamar felismeri a veszélyt: ha az ...

    Ozirisz szent fája, az abüdoszi templomban féltve őrzött és gondozott akácia sorvadozni kezd. III. Szeszósztrisz fáraó hamar felismeri a veszélyt: ha az Élet Fája – amely a feltámadt Ozirisz életerejét és Egyiptom egységét jelképezi – kiszárad, az országban fölbomlik a rend, ínség üti fel a fejét, és alapjaiban rendül meg a fáraó hatalma.
    Iker, a Maatot, az igazságot megalkuvás nélkül kereső, ifjú írnoknövendék akaratán kívül kerül az ország vesztére törő, sötét erők markába. Miután egy végzetes tengeri úton majdnem megölik, életét a rejtély megoldásának szenteli. Sorsát egy láthatatlan kéz vezeti, amely rendre megóvja a nagyobb veszélyektől. Lehet, hogy a titokzatos védelmező egy gyönyörű papnő, aki rabul ejtette Iker szívét?
    Hogyan kapcsolódik össze a fáraó harca és Iker igazságkeresése az Egyiptom létéért folytatott küzdelemben? Minderre választ kapunk Jacq fordulatos, mitologikus elemekben bővelkedő, négykötetes regényciklusából.
    Christian Jacq (1947) francia egyiptológus, író, több mint húsz történelmi témájú mű szerzője. Érdeklődése már kamaszkorában az ókori Egyiptom mágikus, rejtélyekkel teli világa felé fordult. Tizennyolc éves korára nyolc regény kéziratát készítette el, de az igazi áttörést csak az 1987-ben megjelent Champollion, az egyiptomi hozta el neki. Írásaiban Jacq, az egyiptomi magaskultúra szerelmese, mesterien szövi egymásba a történelem, a misztériumokra épülő, mindent átitató egyiptomi vallás és a sokszor gyarló emberi törekvések szálait. Töretlen népszerűségnek örvendő regényei mára huszonöt országban jelennek meg.

    3.499 Ft 2.799 Ft -20 %
  • Benkő László: Vér és kereszt III. – A hatalom ereje

    Kr. u. 1008-ban járunk, István megtette az első lépéseket a hatalom megszilárdítása érdekében. A főszereplő család életének viszontagságain keresztül megismerhetjük a korszellemet, ...

    Kr. u. 1008-ban járunk, István megtette az első lépéseket a hatalom megszilárdítása érdekében. A főszereplő család életének viszontagságain keresztül megismerhetjük a korszellemet, a katonai és diplomáciai törekvéseket, célokat. Jó úton halad vajon a királyság, vagy a külső és belső ellenség mindent tönkretehet István eddigi törekvéseiből, eredményeiből? Erre ad választ a trilógia befejező kötete.

    2.999 Ft 2.399 Ft -20 %
  • Bán Mór: Isten árnyéka – Hunyadi 9.

    Ezernégyszáznegyvenhat. A várnai vereségből még csak eszmélő Magyarország tovább sodródik a végső káosz felé. Az egymással hadakozó bárói ligákat, harácsoló nagyurakat a ...

    Ezernégyszáznegyvenhat. A várnai vereségből még csak eszmélő Magyarország tovább sodródik a végső káosz felé. Az egymással hadakozó bárói ligákat, harácsoló nagyurakat a hét kapitánynak nem sikerült megfékezni, s immár a nyugati országrészeket is lángba borítják Cillei Ulrik és Habsburg Frigyes seregei. Északon a cseh Giskra haramiái fosztogatnak, keleten pedig az ifjú Mohamed szultán gyűjti erőit, hogy végleg leszámoljon a Hunyadi János vezette keresztény erőkkel. A szűk mozgástérben egyértelművé válik, hogy valakinek meg kell fékeznie a külső és belső ellenséget, különben menthetetlenül darabokra szaggatják az országot.

    Egyetlen ember lenne alkalmas a feladatra, de Hunyadit ezekben a válságos hónapokban olyan seb kínozza, amit soha nem gyógyíthat be semmiféle gyógyír. Mégis el kell vállalnia a megmentő szerepét; hadait elsőként a magyar földeket régóta sanyargató Cillei Ulrik ellen vezeti. Régi barátja, segítőtársa, Vitéz János tisztában van vele, hogy a szétszabdalt nemzet egyesítésére a megoldás, hogy a törökellenes harcok hősének át kell vennie a hatalmat az egész ország felett – ha kell, fegyverrel.

    Bán Mór történelmi regénysorozatának utolsó előtti kötetében Hunyadi Jánost felemelkedésének csúcsán, immár Magyarország kormányzójaként láthatjuk. Az egységet sikerül ugyan megteremteni, ám súlyos áron: míg a belső ellenség megfékezése zajlik, keleten a szultán – hagyományos címe szerint Isten árnyéka a földön – hatalmas muszlim hadsereg szervezésébe kezd, mely tervei szerint egész Európát uralma alá hajtja majd.

    3.499 Ft 2.799 Ft -20 %
  • Tim Severin: A király elefántja – Sigwulf 2.

    "Sigwulfot, a Nagy Károly frank király udvarában élő, száműzött szász herceget magához rendeli Yorki Alcuin, a király tanácsadója. Károly csodálatos ajándékokat kapott ...

    “Sigwulfot, a Nagy Károly frank király udvarában élő, száműzött szász herceget magához rendeli Yorki Alcuin, a király tanácsadója. Károly csodálatos ajándékokat kapott a bagdadi kalifától, és feltett szándéka, hogy hasonlóan egyediekkel viszonozza azokat. Mivel Bagdad uralkodói színe a fehér, a legfontosabb ajándékoknak az északi vidékeken élő ritka, fehér állatokat szánja.
    Sigwulf már bizonyította képességeit a mór uralom alatt álló Hispániában, ezért rá bízzák az állatok beszerzését, majd az elszállításukat Bagdadba. Fehér vadászsólymokat és két jegesmedvét kell találnia, illetve – mivel Károly látta a képét egy könyvben – egy unikornist.
    Társaival együtt elutaznak a messzi északra. Noha sikerül megszerezniük néhány állatot, hamar rá kell jönniük, hogy a feladatukban megnevezettek közül több nem is létezik. Miután útnak indulnak Bagdadba az állatsereglettel, egyik veszélyből a másikba sodródnak, és egyre inkább úgy tűnik, hogy valaki igyekszik meghiúsítani a küldetésüket… hiszen a hosszú utazás minden egyes szakasza újabb és újabb váratlan nehézségeket hoz…

    3.499 Ft 2.799 Ft -20 %
  • Simon Scarrow, T.J. Andrews: A hódító

    Inkább a halál, mint a megadás Britannia provincia, Kr. u. 44. Caratacus lázadását leverték, de a tartományt még nem sikerült leigázni. A törzsek gyűlölik ...

    Inkább a halál, mint a megadás
    Britannia provincia, Kr. u. 44.
    Caratacus lázadását leverték, de a tartományt még nem sikerült leigázni. A törzsek gyűlölik a rómaiak bábkirályát, és nem fogadják el Róma uralmát.

    A harc Horatius Figulus optio vérében van. Bajtársai gyakran gúnyolják kelta származása miatt, mégis annak köszönheti az életben maradáshoz elengedhetetlen keménységét. Egy, az ellenséges terület mélyére indított küldetés pedig a végsőkig próbára teszi ezt a keménységet, illetve Figulus és az emberei bátorságát.

    Figulus a kelták gondolkodásmódját is érti. Tudja, hogy hiába zúzzák őket szét a csatákban, hiába fűzik rabláncra a harcosokat, hiába űzik ki a druidákat az erődjeikből, Britannia törzsei inkább meghalnak, mintsem behódoljanak.

    Figulus Macro és Cato oldalán küzdött Simon Scarrow nagy sikerű Római sas-sorozatában. A hódítóban egyedül veszi fel a harcot.

    3.499 Ft 2.799 Ft -20 %
  • Urbánszki László: A felderítő – A magyarok nyilaitól… 2.

    Még tíz év sem telt el a honfoglalás óta, de a magyar hadak folyamatos harckészültségben állnak. Kalandozásként elhíresült megelőző hadjáratokkal lepik meg ...

    Még tíz év sem telt el a honfoglalás óta, de a magyar hadak folyamatos harckészültségben állnak. Kalandozásként elhíresült megelőző hadjáratokkal lepik meg a keleti frankokat és a bajorokat, hogy megvédjék régi-új hazájukat, a Kárpát-medencét.
    Agacs, a nagyfejedelem ifjú harcosa, miután ép bőrrel és tisztes zsákmánnyal hazatért első hadjáratából, a családi birtok megszervezésébe fog, majd részt vesz a felderítők embert próbáló kiképzésén. Frissen szerzett képességét, a germánoknál szerzett tapasztalataival kiegészítve, már egy éles bevetésen is kipróbálhatja: az újoncok Makó százados vezetésével prédálni indulnak délre, a horvátok földjére. Az élelmes Agacs, miközben küldetésük sikerén dolgozik, nem feledkezik meg a Bene vitéz falujában élő, leendő nemzetségének érdekeiről sem…
    Urbánszki László lebilincselően fordulatos, kalandozáskori regényciklusának második kötetében a 10. századi magyar történelem első évtizede elevenedik meg.

    3.499 Ft 2.799 Ft -20 %
  • Steven Pressfield: Az utolsó amazon

    A Homérosz előtti időkben Thészeusz, Athén legendás királya hajóra száll. Útja során egy büszke női harcosokból álló nemzet, a tal Kürte földjére ...

    A Homérosz előtti időkben Thészeusz, Athén legendás királya hajóra száll. Útja során egy büszke női harcosokból álló nemzet, a tal Kürte földjére érkezik, akiket a görögök amazonoknak neveztek. Harci királynőjük, Antiopé beleszeret Thészeuszba, és megszökik a görögökkel, amit az amazonok nemzete nem néz jó szemmel.
    A magával ragadó ókori történelmi regény szerelem és háború epikus ívű története, amely életre kelti az amazonok vad, kegyetlen életformáját. A korlátlan szabadság és civilizáció, a szerelem és lojalitás, a férfi és nő közötti összecsapás sodrásában olyan mese bontakozik ki, amely a mai napig elvarázsol és inspirál. Az utolsó amazonok eposzba illő, harci jelenetekkel teletűzdelt, erőteljes története minden korosztály számára felkavaró és izgalmas olvasmány.

    Steven Pressfield népszerű történelmi témák, köztük az ókori háborúk sikeres regényírója. Az afgán hadjárat, A háború hullámai és A tűz kapui mellett a második világháború idején játszódó modernkori regénye, a Vadászat Rommelre is nagy sikert aratott a háborús történetek kedvelői körében.

    3.290 Ft 2.632 Ft -20 %
  • Harry Sidebottom: Vér és acél – A caesarok trónja

    "A csaták és árulások világában sokan készek harcolni - és ölni -, hogy felülhessenek a caesarok trónjára. Kr. u. 238 Maximinus császár uralma borotvaélen ...

    “A csaták és árulások világában sokan készek harcolni – és ölni -, hogy felülhessenek a caesarok trónjára.
    Kr. u. 238
    Maximinus császár uralma borotvaélen táncol. Embert és pénzt nem kímélve folytatja északi hadjáratait, ám közben a birodalom távoli részeiben lázadások lángolnak fel.
    Africában az idősebb és az ifjabb Gordianust kiáltják ki Augustusnak. Az uralkodói vérvonalból származó apa és fia esélyt jelent a régi arisztokráciának, hogy visszaszerezze a birodalmat.
    A lázadás során mégis Rómában ontják az első vért, amikor egy orgyilkos megöli Maximinus praefectusát, majd kihirdeti a városban, hogy az uralkodójuk halott és a két Gordianus foglalta el a trónt. A Szenátus, mely még mindig nem tudta megemészteni, hogy egy, a pályafutását egyszerű közkatonaként kezdő barbár vállára került a császári bíbor, üdvözli a lázadást és támogatja a két Gordianus trónigényét.
    Ám miközben a fővároson lassan úrrá lesz a káosz, Maximinushoz is eljut az árulás híre. Vérbeli katonaként elszánt brutalitással és erővel válaszol. A Karthágó előtti poros síkságon véres csata fogja eldönteni a Római Birodalom sorsát.

    3.499 Ft 2.799 Ft -20 %
  • Bányi D. Ilona: A vér jogán

    "Bányai D. Ilona legújabb regényében a nagy sikerű Boszorkánykör hősnőinek sorsát viszi tovább. A tokaji várban, Szapolyai Imre udvarában élő Rózsa egyre ...

    “Bányai D. Ilona legújabb regényében a nagy sikerű Boszorkánykör hősnőinek sorsát viszi tovább. A tokaji várban, Szapolyai Imre udvarában élő Rózsa egyre magabiztosabban forgolódik a nemesi körökben, hamarosan a kis Terkát és az elítélt gyilkos Gedő feleségét, Pannát is sikerül beajánlania úrnője szolgálatába. Közben Budára levél érkezik Mátyás királyhoz II. Pál pápától, melyben a katolikus egyház feje a husziták elleni hadjáratba szólítja a királyt. Mátyásnak régi elszámolnivalója van két éve elhunyt első felesége, Katalin apjával, Podjebrád György cseh királlyal, így igent mond a felhívásra.

    Annus, a javasasszony egy nap kis lovascsapatot lát vendégül szerény tisztásán, és éles szemét nem kerüli el a Tokajba tartó társaság egyik furcsa tagja. Tudva, amit tud, úgy intézi, hogy a fiatal nemes felfigyeljen Rózsára. Ám szinte ezzel egy időben érkezik a hír Tokajba és a környékbeli falvakba: a gyilkos Gedő megszökött az erdélyi sóbányákból, és hazafelé tart, hogy bosszút álljon azokon, akik rabságba juttatták…

    Az országos politika és az egyéni sorsok útjai Tokaj mellett keresztezik egymást, felforgatva hőseink életét, nem várt szenvedést, de örömöt is hozva gazdagra és szegényre egyaránt.

    2.999 Ft 2.399 Ft -20 %