• Ray Bradbury: Októberi vidék

    Ray Bradbury, a sci-fi egyik legnagyobb alakja és a novella amerikai mestere már a korai írásaival híveket szerzett magának olvasók és kritikusok ...

    Ray Bradbury, a sci-fi egyik legnagyobb alakja és a novella amerikai mestere már a korai írásaival híveket szerzett magának olvasók és kritikusok között egyaránt, ám aki elsősorban a Marsbéli krónikákról vagy a Fahrenheit 451-ről ismeri, azt ebben a kötetben meglepetés érheti.

    Egy festői mexikói faluban a halál csupán turistalátványosság.
    Egy város alatti városban megfulladt szeretők csendben ismét egymáséi lehetnek.
    Egy karnevállal utazó kis ember legédesebb vágya napról napra beteljesedik.
    Egy beteg fiúnak a hűséges kutyája az egyetlen kapcsolata a külvilággal. És a túlvilággal.

    Ez a tizenkilenc borzongató és baljós novella Ray Bradbury másik arcát mutatja meg. Azt az írót, aki kíváncsi az élet és a fantázia sötét oldalára, aki ragyogóan megragadja a világ őrültségének, zűrzavarának és akadályainak lényegét. Az Októberi vidék karakterei élnek, álmodnak, dolgoznak majd meghalnak – és néha ismét élnek, csak hogy felfedezzék, bár gyakran túl későn, hogy az embernek magas árat kell fizetnie azért, hogy valahova tartozhasson.

    3.280 Ft 2.624 Ft -20 %
  • Zhang Jiajia: Olyan átlagos embert szeretnék, mint te

    A fiatal kínai író rövidtörténet-füzére úgy idézi fel a klasszikus távol-keleti történetmesélés alapfogásait, hogy közvetlen témáját az elmúlt másfél-két évtized modern Kínájának ...

    A fiatal kínai író rövidtörténet-füzére úgy idézi fel a klasszikus távol-keleti történetmesélés alapfogásait, hogy közvetlen témáját az elmúlt másfél-két évtized modern Kínájának hétköznapjaiból meríti. A kötet lapjain a harmincas éveinek első felében járó Zhang Jiajia meséli el iskolákban, egyetemeken, kollégiumokban és kocsmákban, Kína meg a turistaként bejárható országok városaiban, csodaszép tájain átélt kalandjait, vagyis felnövekedésének történetét. Eszmélésének már az internet, a chat világa is magától értetődő része. Az egymáshoz csak lazán kapcsolódó epizódokból, az újabb és újabb változatokban megnyilvánuló tudatfolyamból humorral és iróniával átszőtt tanítás és példamutatás is kikerekedik. Az Olyan átlagos embert szeretnék, mint te minden egyes passzusa biztatás az olvasónak: ha könyvemet a kellő figyelemmel olvasod, a szerelmek, a barátságok, a felnőtté válás minden kisebb és nagyobb buktatóján könnyedén úrrá leszel, hiszen így történt velem is.

    “Van egy ember a világon, akivel, ha találkozol, rögtön vonzónak találjátok egymást, úgy érzitek, egységet alkottok. Ez az ember a tökéletes ellentéted.”

    Zhang Jiajia (1980-) Író, forgatókönyv író, filmrendező, az utóbbi évek egyik legsikeresebb kínai szerzője. A blogbejegyzésekből szerkesztett Olyan átlagos embert szeretnék, mint te című kötetből Kínában több mint 4 millió darabot adtak el.

    3.499 Ft 2.799 Ft -20 %
  • Samuel Beckett: Ekhó csontjai

    Az Ekhó csontjai című novella nyolcvan évvel a keletkezése után, 2014-ben jelent meg először nyomtatásban - ezzel lezárva a posztumusz publikált Beckett-művek ...

    Az Ekhó csontjai című novella nyolcvan évvel a keletkezése után, 2014-ben jelent meg először nyomtatásban – ezzel lezárva a posztumusz publikált Beckett-művek sorát.

    Főszereplője, a Dante Purgatóriumából szalajtott Belacqua halott – de most nem a várakozás sziklája alatt gubbaszt tétlenül, hanem szivarozva egy kerítésfalon. Filozófiai eszmecserébe bonyolódik egy prostituálttal, aki vendégül látja rántott fokhagymára és kubai rumra. Ezután elrabolja Lord Gall, egy golfbolond, impotens arisztokrata a célból, hogy Lady Gall-lal nemzzen neki és helyette utódot. Hősünk egy fa tetején pezsgőzik, megismerkedik Strauss-szal, a valcerozó struccal, majd visszatér üres sírjához, amelyet a sírásó éppen próbál kirabolni, miközben az öbölben felbukkant tengeralattjáró utasai figyelik…

    Belacqua groteszk “vezekléseinek” sora Dante művéből veszi szerkezeti mintáját, s a szöveg hemzseg a körmönfont magas irodalmi utalásoktól, amelyek rendre sikamlós vagy obszcén helyzetekre és szóviccekre vannak áthangolva.
    Ezt az írást annak idején Beckett kiadója alapos megfontolás után kihagyta a pályakezdő író első elbeszéléskötetéből. Mostani megjelenése irodalmi szenzáció.

    “Így megy ez ezen a földön.” (Samuel Beckett, Ekhó csontjai)

    2.290 Ft 1.832 Ft -20 %
  • Hidasi Judit: 50 japán egyperces

    "A groteszk mint kisepikai műfaj az, amely a leginkább képes visszaadni azokat az érzéseket és hangulatokat, amiket a tapasztalatlan vagy gyanútlan idegen ...

    “A groteszk mint kisepikai műfaj az, amely a leginkább képes visszaadni azokat az érzéseket és hangulatokat, amiket a tapasztalatlan vagy gyanútlan idegen megél Japánban. A nemes és fennkölt elemek bizarr módon ötvöződnek a mulatságos, nevetséges vagy akár váratlan fordulatokkal, így hatásuk egyszerre komikus és megütközést kiváltó.
    A kötet egy rövid válogatást nyújt azokból az “egypercesek”-ből, amelyeken keresztül a groteszkben megnyilvánuló humor révén próbálom közelebb hozni a japán mindennapok, a japán életforma, a japán gondolkodás, a japán kommunikáció és a japán emberi kapcsolatok értelmezését, végső soron megértését.”

    1.990 Ft 1.592 Ft -20 %
  • Alice Munro: Egy jóravaló nő szerelme – Nyolc történet

    Alice Munro történetei a tekintetben is kivételesek, hogy a novella szűk terében teljes sorsokat követnek végig. A hétköznapok nagy krónikása: étkezésről, pénzzavarról, ...

    Alice Munro történetei a tekintetben is kivételesek, hogy a novella szűk terében teljes sorsokat követnek végig. A hétköznapok nagy krónikása: étkezésről, pénzzavarról, öltözködésről, öregedésről, szexről, gyerekszülésről és nevelésről nem ír úgy senki más, mint Ő. 2013-ban a szerző elnyerte az IRODALMI NOBEL DÍJAT. A szerelem áll Alice Munro nyolc történetének középpontjában: az, hogy mi mindent meg nem tesznek érte az emberek, hogyan viselkednek, ha megszerzik, akire vágytak, hogyan hagyják, hogy elsodorja őket a szenvedély és milyen árat fizetnek mindezért. Ahogy már megszoktuk tőle, aprólékosan boncolgatja az emberi kapcsolatokat, finoman érezteti azok bonyolultságát és az elme kiszámíthatatlanságát.

    3.900 Ft 3.119 Ft -20 %
  • Alice Munro: Drága élet

    "Bizonyos dolgokra azt mondjuk, megbocsáthatatlanok, vagy, hogy soha nem fogjuk megbocsátani magunknak. De megbocsátjuk - mást se teszünk." Alice Munro különleges képessége, ...

    “Bizonyos dolgokra azt mondjuk, megbocsáthatatlanok, vagy, hogy soha nem fogjuk megbocsátani magunknak. De megbocsátjuk – mást se teszünk.” Alice Munro különleges képessége, amellyel elénk tárja egy élet lényegét, legújabb kötetében is tetten érhető. Mindig képes rávilágítani arra a sorsfordító pillanatra, amikor egy véletlen találkozástól, egy meg nem tett lépéstől vagy egy váratlan sorsfordulattól visszafordíthatatlanul megváltozik minden. Legújabb könyvének legnagyobb érdekessége, hogy négy olyan darabbal zárul, amelyek a szerző gyerekkorában játszódnak, bevallottan önéletrajziak, és felidézik azt a világot, ahonnan ez a rendkívüli pálya felívelt. Ez az egyedülálló elbeszélő tehetséggel megalkotott, hol elképzelt, hol valóságos közeledésekről és távolodásokról, elindulásokról és megérkezésekről, véletlenekről és kimódolt aljasságokról, veszélyes és veszélytelen vágyakról szóló tizennégy történet ragyogó, kitörölhetetlen képet fest arról, milyen furcsa, ijesztő, kegyetlen és különleges tud lenni az életünk, és a minket körülvevő világ, amelyben így vagy úgy létezünk. Alice Munro ezzel a kötettel búcsúzik az irodalomtól, ezt a tudást hagyja ránk örökül.

    3.900 Ft 3.119 Ft -20 %
  • Alice Munro: A boldog árnyak tánca

    "Az írók azon maroknyi csoportjához tartozik, akik eszembe ötlenek akkor, mikor azt mondom: az irodalom a vallásom." Jonathan Franzen" Mindannyian megpróbálunk elmenekülni." ...

    “Az írók azon maroknyi csoportjához tartozik, akik eszembe ötlenek akkor, mikor azt mondom: az irodalom a vallásom.” Jonathan Franzen” Mindannyian megpróbálunk elmenekülni.” A boldog árnyak tánca a 2013-ban Nobel-díjjal kitüntetett Alice Munro első könyve. Nyolc évet kellett várnia, mire megjelenhetett. És mi volt a Vancouver Sun szalagcíme? “Egy háziasszony, akinek sikerült időt szakítania arra, hogy novellákat írjon.” De az idő őt igazolta, ezek a hol hosszabb, hol rövidebb novellák a műfaj iskolapéldáivá és az olvasók kedvenceivé lettek. Igaza van Jonathan Franzennek abban, hogy Alice Munro semmi másról nem ír, mint az emberről, csakis az emberről. Ráadásul ugyanazokat az embereket ismeri, mint mi. Sőt személyesen minket ismer. Az olvasó már-már szeretne elbújni a tekintete elől, mert túlságosan sokat tud gyarlóságainkról, botlásainkról, bűntudatunkról, megbánásainkról, bizonytalanságunkról, arról, hogyan cselekszünk vagy nem cselekszünk válságos helyzetekben. És hogy mit teszünk akkor, amikor eljön a menekülés pillanata. Mert Munro szerint ez a közös bennünk, bizonyos élethelyzetekben mindannyian szeretnénk elmenekülni, csak nem mindannyian tudunk. De vajon miért nem? Többek között erre a kérdésre keresi a választ ez a tizenöt varázslatos novella is.

    3.900 Ft 3.119 Ft -20 %