• Jakó Nóra, Mikes Lili, Szabó Zsolt: Alkotmányjog – jogi szakvizsga kötet

    A szerzők a kötetet az Igazságügyi Minisztérium által kiadott hivatalos tételsor mentén írták meg, tematikusan rendezve az egyes témakörökhöz tartozó joganyagot és ...

    A szerzők a kötetet az Igazságügyi Minisztérium által kiadott hivatalos tételsor mentén írták meg, tematikusan rendezve az egyes témakörökhöz tartozó joganyagot és alkotmánybírósági gyakorlatot. A kötet célja egyrészt az, hogy átfogó ismereteket biztosítson minden témakörben, másrészt pedig rávilágítson az egyes kérdésekkel kapcsolatban jelentkező jogértelmezési és joggyakorlatban felmerülő problémákra is.

    A Kötetet szakmailag lektorálta: Dr. Sulyok Tamás, az Alkotmánybíróság elnökhelyettese

    4.200 Ft 3.990 Ft -5 %
  • dr. Kamarás Péter: Ügyvédnél vagyok! – Jogi fogások és melléfogások

    Ügyvédnél vagyok! - szól a telefonba a hívott fél, hangjában csipetnyi felvágással: lám, neki erre is telik. Pedig ma már nem csak ...

    Ügyvédnél vagyok! – szól a telefonba a hívott fél, hangjában csipetnyi felvágással: lám, neki erre is telik. Pedig ma már nem csak az fordul ügyvédhez, akinek vagyona, üzleti vállalkozása van. Egyre gyakrabban kerülünk olyan helyzetbe, amikor szükségünk van a jogban jártas, jól tájékozott és lehetőleg csavaros eszű szakember segítségére: válás, hivatalokkal való viaskodás, a szomszéddal elmérgesedő vita vagy éppen a munkáltató tisztességtelen eljárása okán, esetleg büntetőügybe keveredve, ha nem gyanúsítottként, akkor tanúként vagy áldozatként.
    A szerző korábban ügyész, majd újságíró volt, több mint két évtizede pedig ügyvédként dolgozik, több napilapnál volt az olvasók jogi tanácsadója. Gyakran kérdezik őt a médiában közérdeklődésre számot tartó ügyeiről, de szakértőként másról is. Könyvében megbízói és a hozzá tanácsért fordulók történetein keresztül mutatja be, véleménye szerint hogyan érdemes ügyvédet választani, miként boldoguljunk a jogi útvesztőkben, s hogyan vigyük sikerre ügyünket.
    Dr. Kamarás Péter könyve stílusában és műfajában egyedi. Miközben szórakoztatja Olvasóját, jelzőoszlopokat tűz ki számára, hogy könnyebben eligazodjon az egyre bonyolultabbá váló jogi világban.

    2.990 Ft 2.542 Ft -15 %
  • Kovács Péter: Nemzetközi közjog

    A harmadik, átdolgozott és bővített kiadásban megjelenő, több magyarországi jogi karon is előírt tankönyv bemutatja a nemzetközi jog alapkérdéseit, a belső joggal ...

    A harmadik, átdolgozott és bővített kiadásban megjelenő, több magyarországi jogi karon is előírt tankönyv bemutatja a nemzetközi jog alapkérdéseit, a belső joggal való viszonyát, a tárgyban készült régebbi, és az Alaptörvény figyelembevételével születetett újabb alkotmánybírósági határozatokat. A nemzetközi jog jogforrási rendszerét áttekintve a szerződéskötés elméletére és gyakorlatára, a szerződések értelmezésére, érvénytelenségére és megszűnésére tér ki, majd a szokásjogot és a többi jogforrást tekinti át. Ezt követi a jogalanyiságnak és a nemzetközi kapcsolatok legfontosabb jogi szabályainak áttekintése, figyelmet fordítva a Nemzetközi Bíróság joggyakorlatára és a nemzetközi jog hagyományos szabályainak immár új árnyalatokkal történő érvényesülésére a XXI. század elején. A könyv az emberi jogok nemzetközi védelmét, a kisebbségvédelem nemzetközi jogát a gyakorlat figyelembevételével ismerteti, hangsúlyozza a legfontosabb szabályok folyamatosságát, de jelzi a változásokat is. Így az erőszak alkalmazásának és az ún. humanitárius intervenciónak a kérdését és ezzel összefüggésben az ENSZ-reformját, valamint a környezetvédelem alapkoordinátáit a tankönyv már a 2016-os állapotnak megfelelően mutatja be. A felelősség nemzetközi jogi szabályait az ENSZ kodifikációs tervezetét figyelembe véve, az egyén büntetőjogi felelősségének kérdését pedig a nemzetközi büntetőbíróságok példáin keresztül tárgyalja. A diplomáciai jog bemutatásakor a diplomáciai gyakorlat a szokásosnál bővebben kerül tárgyalásra. A tankönyv törekszik annak érzékeltetésére is, hogy a közelmúlt történelmét hogyan befolyásolták a nemzetközi kapcsolatok, s milyen gyakran volt nemzetközi jogi háttere egy-egy magyar történelmi eseménynek. A nemzetközi bírósági döntések megértését számos térkép segíti.

    5.980 Ft 5.083 Ft -15 %
  • SZEKERES DIÁNA: Jogi segítségnyújtás – közvetítés – áldozatpolitika

    Az értekezés témája a joghoz jutás egyes alternatíváinak alapjogi, valamint jogszociológiai szempontú vizsgálata, közelebbről az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférés és az alternatív vitarendezési ...

    Az értekezés témája a joghoz jutás egyes alternatíváinak alapjogi, valamint jogszociológiai szempontú vizsgálata, közelebbről az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférés és az alternatív vitarendezési mechanizmusok intézményi aspektusainak, illetve empirikus megközelítésének feltárása Magyarországon és Hollandiában. A szerző törekedett a hatékonyság, a gyorsaság és az olcsóbb jogérvényesítés megvalósítását felvázoló ingyenes, megelőlegező jellegű vagy piaci mechanizmussal működő, jogvédelmet széles körben biztosító jogintézmények szolgáltatásainak feltárására. A fogalmi elhatárolások tisztázásával, alapkérdések felvázolásával, az interdiszciplináris dogmatika végkövetkeztetéseivel, statisztikai adatfeldolgozással, komparatív elemzéssel feltárásra került a hazai és a holland társadalom jogi háttere. A primer kutatásmódszertan során a szerző mérte az egyes jogi, valamint alternatív jogi területek irányában tanúsított aktivitás mértékét, továbbá a vélemények és a kialakított kritikai észrevételek tükrében a potenciális fejlesztési lehetőségek felvázolására került sor.

    4.200 Ft 3.990 Ft -5 %
  • több szerző: A közbeszerzés joga

    Az új közbeszerzési törvény megalkotását egyrészt az Európai Unió e tárgykörbe eső új irányelvei (kiegészülve a koncesszió új szabályaival), másrészt a hazai ...

    Az új közbeszerzési törvény megalkotását egyrészt az Európai Unió e tárgykörbe eső új irányelvei (kiegészülve a koncesszió új szabályaival), másrészt a hazai közbeszerzések során felhalmozott tapasztalatok a gyakorlatba történő hatékony átültetése tette szükségessé. Az új törvény és végrehajtási rendeletei elfogadását gazdaságpolitikai célok is indokolták: a hazai, de különösen az uniós források gyors és szabályszerű felhasználása kiemelt prioritást jelentett.

    A kommentár szerzői csapata olyan, kifejezetten közbeszerzési jogi specialistákból áll, akiknek a közreműködésével megvalósult közbeszerzések összértéke meghaladja a másfél milliárd eurót, szakmai kompetenciájuk több mint ezer közbeszerzési eljárás lebonyolításának tapasztalatain alapul, amihez nagyszámú szakmai előadás és jelentős szakirodalmi tevékenység párosul. A kötet szerkesztője tagja volt az új törvényt előkészítő kodifikációs bizottságnak is. Mindez biztosítékot jelent a kommentár régi és új olvasói számára, hogy hiteles, a gyakorlatban jól alkalmazható, nem csupán elméleti, hanem megfelelő gyakorlati segítséget kaphatnak a sok tekintetben új alapokra helyezett közbeszerzési szabályozásban való eligazodáshoz.

    Az új közbeszerzési szabályozás számos kérdést már-már paradigmaváltás-szerűen új alapokra helyez. Megfelelő szakirodalmi támogatás nélkül nem, vagy csak rendkívül nehezen lehet eligazodni az új jogintézmények és szabályozási megoldások tömegében. Ehhez kíván biztos támaszt nyújtani a kommentár, melyben az újdonságok mellett a szerzők röviden és szakszerűen bemutatják a korábbi szabályozás továbbra is alkalmazható joggyakorlatát, döntőbizottsági és bírósági határozatait is.

    20.000 Ft 19.000 Ft -5 %